Adenotomia
(orrmandula eltávolítás)
Az orrmandula (adenoid), az orrüreg mögött, szemmel közvetlenül nem látható helyen, az orrgarat tetején, a fülkürt nyílásai mellett elhelyezkedő nyirokcsövet, amely a fertőzések elleni védekezésben játszik szerepet. Csecsemő- és gyermekkorban természetes állapotában is jelentős nagyságú, csak a későbbi életkorokban fejlődik vissza.
Az orrmandula kóros állapota és az általa okozott megbetegedések:
A tartósan gyulladásban lévő, sokszor megnagyobbodott orrmandula „góc”-ként szerepelhet. Gyermekkorban leggyakoribb oka a gyakori elhúzódódó felsőlégúti hurutoknak, nehezen szüntethető gennyes orrfolyásnak, hosszantartó köhögésnek. A kórosan megnagyobbodott orrmandula elzárhatja a fülkürt nyílásait, amely akut és/vagy krónikus középfülgyulladáshoz, valamint átmeneti vagy tartós halláscsökkenéshez vezethet. Az orrgaratot lezárva orrlégzési nehezítettséget, zárt orrhangzós beszédet, horkolást, az orrváladék pangását és akut/krónikus orrmelléküreg-gyulladást okozhat és tarthat fent. A krónikusan fertőzött orrgaratmandulából lecsorgó váladék köhögéshez, gége és hörgőgyulladáshoz vezethet, az esetleg meglévő asthmás tüneteket ronthatja vagy azok kiújulását válthatja ki. A méreténél fogva orrlégzési akadályt jelentő adenoid miatt a gyermek, nyugtalanul alszik, napközben kialvatlan, az iskolában figyelmetlen, arckifejezése jellegzetesen “bamba” lehet. A gócos, krónikusan gyulladt mandula a szervezet számára már inkább haszontalan és a fertőzések elleni védekezésben sokszor már nem is vesz részt. Ha indokolt, az orrgaratmandula már csecsemőkorban eltávolítható, de hat hónapos kor alatt csak kivételesen. Ha mérete eléri azt a nagyságot, amely tüneteket (ld. fent) okoz vagy krónikus gyulladás alakul ki, akkor az eltávolítás az egyetlen lehetőség, amelytől tartós eredmény, gyógyulás várható. Az orrmandula eltávolítására általában 3 éves kor alatt ritkán kerül sor.
Milyen betegségekben javasoljuk az orrmandula eltávolítását?
Az orrmandula idült (tartós) gyulladása, és megnagyobbodása esetén, ami gyakori gennyes orrváladékozással, elhúzódó és sokszor ismétlődő felső légúti huruttal, tartós köhögéssel jár. Az orrmandula idült gyulladása és következményes fülkürt működési zavarral, járó fülbetegségek esetén. Orrlégzést akadályozó orrmandula megnagyobbodás esetén. Az éjszakai alvást rontó esetleg alvási légzéskimaradást okozó orrmandula megnagyobbodás esetén. Gyakori középfül gyulladás esetén.
Mi történik a műtét során?
Az orrmandula műtétet mindig általános érzéstelenítésben (altatásban) végezzük. Az orrgaratmandulát szájon keresztül speciális eszközzel az alapjáról élesen leválasztjuk. A műtét során a szájat szájterpesszel tartjuk nyitva. Amennyiben a műtét során a vérzést nem sikerül megnyugtatóan megszüntetni, un. orrgarati (epipharynx) tampon behelyezésére is sor kerülhet.
Milyen betegségekben javasoljuk az orrmandula eltávolítását?
Az orrmandula idült (tartós) gyulladása, és megnagyobbodása esetén, ami gyakori gennyes orrváladékozással, elhúzódó és sokszor ismétlődő felső légúti huruttal, tartós köhögéssel jár. Az orrmandula idült gyulladása és következményes fülkürt működési zavarral, járó fülbetegségek esetén. Orrlégzést akadályozó orrmandula megnagyobbodás esetén. Az éjszakai alvást rontó esetleg alvási légzéskimaradást okozó orrmandula megnagyobbodás esetén. Gyakori középfül gyulladás esetén.
A műtét után javasolt életmód?
A közvetlen műtét utáni időszakban a gyerekek bágyadtak, nyugtalanok. A műtétet követően feltétlenül javasolt a pihenő, kímélő életmód 2 hétig. Kerülni kell minden fizikai terhelést, haspréssel, feji vérbőséggel járó aktivitást (pl: sportolás, hajolgatás, emelés, forró fürdő, előrehajtott fejjel hajmosás, napozás, solárium), utazást, kirándulást, cipekedést, a vérzésveszély elkerülése érdekében. Gyerekek esetében a fentiek szigorú betartatása legtöbbször sikertelen, ezért csak szobai aktivitásokat javasoljuk. A műtét után, a nyitott sebfelület miatt fokozott a fertőzés veszélye, ezért nem tanácsos közösségbe (bölcsőde, óvoda, iskola), vagy vendégségbe menni, fertőző beteggel érintkezni, vendégeket hívni 14 napig. A sebfelszín áthámosodásának tényét, a tényleges gyógyulást teljes biztonsággal csak kontroll fül orr gégészeti vizsgálaton lehet kimondani.
Mi történik a műtét során?
Az orrmandula műtétet mindig általános érzéstelenítésben (altatásban) végezzük. Az orrgaratmandulát szájon keresztül speciális eszközzel az alapjáról élesen leválasztjuk. A műtét során a szájat szájterpesszel tartjuk nyitva. Amennyiben a műtét során a vérzést nem sikerül megnyugtatóan megszüntetni, un. orrgarati (epipharynx) tampon behelyezésére is sor kerülhet.
Vérzés
Utóvérzés, friss piros vér megjelenése a száj vagy az orr felöl nem gyakori, de előfordulhat a kórházból való hazatérést követően is, amíg a seb be nem gyógyult. Kérjük éjszaka is ellenőrizze, hogy nincs-e vérzés. Mivel az orrfújás vérzést provokálhat, ne engedje gyermekének az orrfújást 4 napig. 5-10 nappal a műtétet követően a sebet borító lepedék, véresen festenyzett szürkés anyagként, köpet formájában is távozhat. Ha ezt követően a vérzés pár perc alatt nem szűnik fel kell keresni az ügyeletes fül orr gégészetet.
Étrend
Sok mandulaműtétes tájékoztatásban óvják a beteget a szilárd ételek fogyasztásától, azonban a szilárd ételek semmiféle veszélyt nem jelentenek abban az esetben, ha jól megrágják őket. A rágás különösen hasznos a mandulaműtétet követően, mivel a nyálképződés legfontosabb természetes ingere, és a nyál tartja fent a száj normál baktérium flóráját, ami nélkülözhetetlen a gyors és szövődménymentes gyógyuláshoz. Ne fogyasszon fűszeres, csípős ételeket. Az ennivaló vagy a folyadék ne legyen forró. Kerülni kell a szénsavas és alkoholos italok fogyasztását. Ne igyon piros színű gyümölcslevet vagy szörpöt. Gyümölcsök közül kerülendők: savas gyümölcsök mint a szőlő, alma vagy a citrusfélék (citrom, narancs, grape-fruit), a sok apró mag miatt a málna, eper. Kifejezetten ajánlott a rendszeres étkezés és bőséges folyadékfogyasztás. Kisebb a fájdalom, ha a beteg rendszeresen étkezik és bőven iszik folyadékot. Gyermekek esetében a szülő biztassa a gyermeket ivásra minden órában, amikor a gyerek ébren van. Különösen fontos ez a műtétet követő 2 napban. Ha a gyermeknek hányingere van vagy hányt 30-45 percig ne itassa, majd ez után kezdje szénsavmentes ásványvízzel vagy híg teával. Csak akkor adjon szilárd ételt, ha a gyerek már jól tolerálja a folyadékot.
Láz
Hőemelkedés (Subfebrilitás,37,0-37,5 C között), ill. enyhe láz 37,5C felett gyakran előfordul. A szülő adjon a gyermeknek folyadékot, 38C körül lázcsillapítót.
Fájdalomcsillapítás
A műtét után a fájdalom kb. 10 napon át természetes. Kifejezett a fájdalom nyeléskor és jellegzetesen fülbe sugárzik. A legerősebb a fájdalom a műtét utáni 5-8 nap körül. Fájdalomcsillapítás ajánlott a fő étkezések előtt, tehát naponta 3x. Erre a célra szabadon vásárolható bármelyik paracetamol készítmény. Kerülendő az Aspirin, Kalmopyrin vagy Istopyrin mivel fokozzák a vérzésveszélyt.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
A már otthonában tartózkodó betegnek milyen szövődmény lehetőségekre kell figyelni? Hőemelkedés és fülbe kisugárzó fájdalom gyakori és jellemző, de magasabb láz (38 C fok felett), vérköpés, folyamatos vérzés, alvadék hányás, barnás feketés hányás, fájdalomcsillapítóval nem enyhíthető fájdalom, arc-, és fejtáji, valamint nyak duzzanat, nagyfokú elesettség esetén azonnali vizsgálat szükséges.
|