|
|
   
Krónikus (idült) középfülgyulladás
A krónikus középfülgyulladás tartós, hónapok-évek óta fennálló, a dobhártya mögött elhelyezkedő üregrendszert -a középfület- érintő gyulladásos állapot. Alapvetően két formáját különböztetjük meg: a krónikus savós és a krónikus gennyes középfülgyulladást. A savós típus jellemzően kisgyermekkorban forduló elő. Ilyenkor folytonos, azaz nem lyukas dobhártya mögött a dobüregben savó szaporodik fel, melynek leggyakoribb oka a megnagyobodott orrmandula. A savóssal szemben a krónikus gennyes középfülgyulladás inkább felnőttkorra jellemző, és két altípusa ismert. Az egyik esetén egy nem megfelelően gyógyult akut középfülgyulladásból marad vissza tartósan dobhártya perforáció, a dobüreg visszatérően vagy állandóan gyulladt állapotban van, emiatt folyik a fül. Ez az ún. mesotympanalis krónikus középfülgyulladás. A másik, ún. cholesteatomás krónikus középfülgyulladás esetén egy a dobhártyából befelé türemkedő hámzsák kezd el növekedni a dobüregben, akár elpusztítva a környező csontállományt, beleértve a hallócsontokat is.
A krónikus középfülgyulladások közös jellemzője, hogy csak valamilyen műtéttől várható végleges javulás. A műtét jellege viszont nagyban függ a gyulladás típusától.
Amennyiben az orrgaratot és a középfület összekötő fülkürt működése gátolttá válik, akkor az automatikus dobüregi nyomáskiegyenlítés zavart szenved, és a dobüregben vákum alakul ki. Ez messze leggyakrabban kisgyermekeknél következik be akkor, ha az orrmandula megnagyobodik, és fizikailag elzárja a fülkürt orrgarati bejáratát. Teljes elzáródás esetén akár csak pár óra, legfeljebb pár nap alatt a középfül üregrendszeréből a levegő teljesen felszívódik, helyét a dobüreg nyálkahártyájából a vákum által kiszívott savó foglalja el, a dobhártya pedig kifejezetten behúzodik. A dobüregi savó és a behúzott -valójában a nagyobb külső légnyomásáltal benyomott- dobhártya lerontja a hallást, mivel a hangátvezető rendszer rezgőképessége csökken. Emiatt bedugul a betegek füle, és mivel sokszor egyáltalán nem fáj, kisgyermekek esetében néha csak a gyakori visszakérdezés, vagy a figyelem hiánya az első jel, ami savós középfülgyulladásra utal. A savós középfülgyulladás elhúzódása esetén, pár hónap alatt a dobüregi folyadék elkezd egyre sűrűbbé válni, a víztartalma csökken, idővel kissé kocsonyássá, később szinte gumiszerűvé is válhat. Ha még ekkor sem áll helyre a fülkürt működése, akkor a korábbi savó akár el is meszesedhet, vagy kötőszövetesen átalakulhat, a dobhártya elvékonyodhat, és akár teljesen rá is tapadhat. a dobüreg belső falára.
A krónikus savós középfülgyulladás diagnózisát a beteg panaszai és a fültükri kép alapján lehet felállítani. Elősegíti a diagnosztikát még a hallásvizsgálat, és a tympanometria, azaz a dobüregi nyomásmérés i. Emellett mindenképpen alaposan át kell tekinteni az orrgaratot a fülkürt elzáródásának okát keresve. Mint arról feljebb is szó volt már róla, ez kisgyermekeknél ilyenkor szinte minden esetben megnagyobbodott orrmandulát találunk, felnőtteknél viszont nem csak orrmandula, hanem krónikus orrgaratgyulladás (epipharyngitis) is szóba jön, de orrgarati daganat lehetőségét is ki kell zárni.
A betegség kezelése két irányba folyik. Egyrészt a kiváltó okot, azaz az orrgaratban a fülkürtöt elzáró betegséget kell meggyógyítani, ami megnagyobbodott orrmandula esetén orrmandulaműtétet jelent. Orrgarati daganat esetén részletes statusfelmérés, képalkotó vizsgálatok és szövettani mintavétel után műtét és/vagy sugárkezelés jön szóba, szükség szerint kiegészítve kemoterápiával. Az orrgarat rendezésén túl a kezelés másik lépése maga a középfül normál állapotának helyreállítása. Ennek érdekében a dobhártyát fel kell szúrni, a középfül üregéből a savót le kell szívni, majd a dobhártyába ún. ventillációs (grommet) tubust helyezünk be. Ennek célja, hogy, amíg a fülkürt felől nem áll helyre a dobüregi nyomáskiegyenlítés, addig a tubuson át kerül levegő a középfülbe. Az esetek nagyon nagy részében a tubus később kilökődik magától, és csak ritkán van szükség ennek műtéti eltávolítására. Amennyiben az orrgaratban a fülkürt szájadéka végleg felszabadul, és működése helyreáll, a savós középfülgyulladás nem újul ki.
Idült gennyes középfülgyulladás
A krónikus gennyes középfülgyulladásnak két altípusát különböztetjük meg:
- az ún. mesotympanalis krónikus középfülgyulladást
- és az ún. cholesteatomás krónikus középfülgyulladást
Ez a betegség általában úgy jön létre, hogy az akut középfülgyulladás során kilyukadt dobhártya nem hegedt be magától, és tartós dobhártyaperforáció alakul ki. A lyukon keresztül a középfül ürege visszatérően vagy állandóan befertőződik, emiatt a fül folyik. Az elhúzódó gyulladás akár a hallócsontokat is elpusztíthatja, mivel a gyulladás a hallócsontokat borító nyálkahártyát és a csonthártyát is károsítja, miáltal a csontok vérellátása leromlik. A betegek hallása a dobhártyperforáció, esetleg később a hallócsontpusztulás miatt nem jó. Fájdalom csak ritkán van, általában egy-egy komolyabb felülfertőződés okozhat ilyen panaszt. Nem túl gyakran, de az aktív fertőzés ráterjedhet a környező struktúrákra, vagy akár a koponyán belülre is. Ilyen esetekben -bár amúgy is csak műtéttel gyógyítható a betegség- akut operációt kell végrehajtani, és tehermentesíteni kell a középfület legtöbbször a mögötte lévő, az üregrendszer részét képező csecsnyúlvány megnyitásával (mastoidectomia).
Ha nincs szövődmény, akkor a krónikus mesotympanalis középfülgyulladás diagnosztikája a krónikus savós gyulladáshoz hasonlóan a fülészeti vizsgálaton és a beteg panaszain alapul, kiegészítve hallásvizsgálattal, képalkotó elvégzése nem okvetlen szükséges.
A betegség ún. tympanoplastica műtéttel oldható meg. A műtét lényege, hogy a dobhártyán található lyuk befoltozásával zárt, légtartó dobüreget hozunk létre, illetve szükség esetén a hallócsontokat pótoljuk, a hallást javítjuk.
A krónikus mesotympanalis középfülgyulladással szemben a cholesteatoma nem egy korábbi akut gennyes középfülgyulladás talaján jön létre, viszont kialakulásának pontos mechanizmusa, sőt maga a cholesteatoma definíciója a mai napig nem tökéletesen tisztázott. A betegség lényege, hogy a középfül üregébe elszarusodó laphám kerül, ez maga a cholesteatoma. A sokféle keletkezési teória közül szinte bármelyik elképzelhető egyes esetekben, de talán az a legelfogadottabb, hogy az alapprobléma ugyanaz a fülkürtműködési zavar, mint ami a legtöbb emberben krónikus savós középfülgyulladáshoz vezet. Cholesteatomás betegeknél viszont a vákum a dobhártya bizonyos, jellemzően a felső kisebb, amúgy is vékonyabb részét (pars flaccida) részeit elvékonyítja, és mintegy zsákszerűen a beszippantani. Eleinte ez csak egy ún. hámöblöt jelent, később a zsák tovább nő, és egy idő után a zsákot bélelő laphám által termelt szaru nem tud a zsákból kiürülni. Így tovább növeli annak méretét, emellett pedig be is fertőződhet, aktív gyulladást hozva ezzel létre. A mesotympanalis gyulladáshoz hasonlóan, a vizsgáló fül- orr- gégész ilyen esetben is egy dobhártya perforációt lát. Viszont az nem valódi lyuk, hanem csak a zsák szájadéka. Bár a betegség egy későbbi szakaszában maga a hámzsák fala is megszakadhat, ezáltal akár valódi perforációvá is átalakulhat a zsákszájadék, de utóbbi esetben a középfülből kiáramló keratinmassza, illetve a lyuk elhelyezkedése (cholesteatománál szinte mindig ún. széli perforációt látunk) alapján tudjuk megkülönböztetni a folyamatot a mesotympanalis betegségtől.
Mivel a zsák általában egyre csak nő, a nyomással lassan, de biztosan sorvasztja-pusztítja a csontokat is a középfülben. Úgy viselkedik, mint egy jóindulatú daganat. Emiatt elődeink, amíg még jóval kevesebbet tudttak erről a betegségről, gyöngydaganatnak hívták, a zsákban lévő keratinmassza színe alapján. Míg a mesotympanalis krónikus középfülgyulladás gyakorlatilag csak a hallócsontokat pusztíthatja el, addig a cholesteatomás hámzsák a dobüreg falait is. A mesotympanalissal ellentétben így nem csak a fertőzés, hanem maga a hámzsák is direkt beterjedhet a csecsnyúlvány üregrendszerébe, de akár a koponyagödörbe is. Ezért szintén akár agyhártyagyulladást, agytályogot, de arcidegbénulást, vagy a belsőfület elpusztítva végleges siketséget és szédülést is okozhat, sőt, nagyobb eséllyel, mint a mesotympanalis gyulladás. Ráadásul minél előrehaladottabb a cholesteatomás betegség, annál nehezebb teljesen eltávolítani az elszarusodó laphámot a középfülből.
A cholesteatomás középfülgyulladás diagnosztikája is ugyanúgy, mind a többi krónikus középfülgyulladásé a fülészeti vizsgálaton és a beteg panaszain alapul, kiegészítve hallásvizsgálattal. Ugyanakkor egyes kiterjedt esetekben szükség lehet képalkotó vizsgálatra is, például CT-re vagy MRI-re, ami a betegség későbbi kontrolljában manapság még inkább előtérbe kerül. A betegség szintén fülműtéttel oldható meg, bár egyes makacs cholesteatomás betegség, gyakran kiújulhat. Egyszerűbb esetekben a már feljebb is említett ún. tympanoplastica műtéttel segíthetünk, rosszabb esetben radikálisabb beavatkozást kell végezni, és vagy csak ún. nyitott technikás műtéttel, vagy akár ún. radikális fülműtéttel várható gyógyulás. Ez utóbbi két esetben annak érdekében, hogy a betegséget kiirtsuk, sajnos a hallást nem tudjuk tökéletestre megjavítani, de legalább könnyen kontroll alatt lehet tartani a betegek fülét. Radikális fülműtétnél gyakorlatilag meg sem kíséreljük a hallás megjavítását, mert az sok esetben a cholesteatoma kiújulásának kedvez. |
|
|
